Prof. Enzo AI
doTERRA webshop

Co-Impact Sourcing: Helichrysum

A videóhoz süti-hozzájárulás kell

A YouTube és a TikTok saját sütiket állít be lejátszáskor. Engedd a média-sütiket a megtekintéshez.

<<9>> Mintákat küldtem
a doTERRA laborjába,

<<13>> és főleg a borókabogyóra,
a levendulára

<<16>> és még néhány másik
olajra összpontosítottam.

<<17>> Az olasz szalmagyopárból pedig csak
egy egészen kis mintát küldtem,

<<19>> mert nem hittem volna,
hogy majd sokat nyom a latban.

<<22>> Egy héttel később
kaptam egy e-mailt,

<<24>> amelyben az állt, hogy a doTERRA imádja
az olasz szalmagyopárt,

<<28>> és arra kíváncsiak, tudnék-e
úgy 1500 kilogrammnyit előállítani belőle.

<<32>> Mire én azt mondtam,
nekem erre szükségem van.

<<35>> Láttuk tehát,
hogy ez egy olyan hely,

<<37>> ahol az olasz szalmagyopár
természetes körülmények között terem,

<<40>> valamint a legtöbb másik gyógynövény is,
amelyre szükségünk van.

<<44>> – 2019-ben is ugyanígy
itt álltam veletek.

<<48>> Úgy emlékszem, hogy annyi állt akkor
a rendelkezésünkre, ami ott látható.

<<51>> Ma viszont már minden egészen más,
felépült itt egy teljesen új,

<<55>> azt hiszem,
10 lepárlóegységes üzem.

<<57>> – Teljes munkaidőben dolgozunk,
most 43 alkalmazottunk van,

<<61>> ahhoz jönnek még a gazdaságban
és a lepárlóban dolgozók,

<<65>> úgyhogy összesen már

<<66>> majdnem 200-an vagyunk.

<<68>> – És még azt is mondtad,
hogy a termesztői hálózatotok 600 fős

<<71>> a babér esetében, ugye?

<<72>> – 600-an vannak az olasz
szalmagyopárra és a levendulára.

<<76>> – És vannak alkalmazottaink
a helyiek körében is,

<<78>> de ők már egy ideje
dolgoznak nekünk.

<<80>> Úgyhogy mostanra mind
egy család lettünk.

<<82>> – Aki pedig nem
a mi családunkhoz tartozik,

<<84>> az a másik tulajdonos
családjának a tagja.

<<87>> – A legtöbb esetben
segítünk nekik az ültetésben.

<<90>> A legtöbb termesztő nem engedheti meg magának
a traktorral végzett munkálatokat

<<93>> vagy a palántákat.

<<96>> – Előfordulhat,
hogy egyes kistermelők számára itt

<<98>> az olasz szalmagyopár jelenti egész évben
az egyetlen jövedelemforrást.

<<101>> És bizony volt rá példa,
hogy egyesek gyakorlatilag lovas kocsin

<<103>> szállítva juttatták
el a terményüket a lepárlóba.

<<107>> Ettől kicsit azért
elérzékenyül az ember,

<<110>> hiszen látja ezeket az embereket,
ahogy szó szerint kétrét görnyedve,

<<113>> majd megszakadva
cipekednek a tikkasztó

<<115>> nyári hőség kellős közepén,
hogy elhozzák

<<118>> lemérésre és átadásra
a zsákjaikat.

<<120>> Szeretnénk tehát többet
nyújtani annál,

<<124>> hogy megfizetjük ezeket
a termesztőket,

<<126>> és hozzájárulunk
a jövedelemteremtésükhöz.

<<128>> Szeretnénk nekik
abban is segíteni,

<<129>> és remélhetőleg az egész közösségüknek,
hogy tovább tudjanak építkezni.

<<132>> – Kimegyünk a termőföldre,
és szembesülünk vele,

<<135>> hogy amit onnan
behoznak,

<<137>> az megy
a lepárlóba,

<<139>> onnan pedig az megy az üvegekbe,
és olyan jó mindezt végignézni.

<<142>> Azt hiszem,
mostanra már mindenki elhiszi,

<<144>> de amikor látjuk is,
hogy valami,

<<146>> ami olyan sokszor szóba kerül,
ennyire kézzelfoghatóan valós,

<<149>> akkor jövünk csak rá, hogy ez az egész
hamisítatlanul igazi oldala.